A május 23-án tartott jubileumi nagygyűlésen dr. Mikala Gábor köszönetet mondott tanítómestereinek és külön megemlékezett a díj névadójáról, Kelemen Endréről is. – Személyesen ugyan nem ismertem Kelemen professzor urat, de fiatal orvosként hallgattam az előadásait és egész munkásságom során követtem a szellemiségét – osztotta meg velünk gondolatait kórházunk kitüntetett főorvosa. dr. Mikala Gábor köszönetet mondott tanítványainak is, akik a jövő generációjaként folytathatják ezt a munkát. – Mindig is a gyógyítás motivált, hogy segítsek a betegeknek. Olyan területen dolgozom, ahol az elmúlt 20-30 évben óriási fejlődés ment végbe. Ezt a drámai javulást egyértelműen jó megélni – fogalmazott Mikala doktor úr, aki hozzátette, hogy továbbra is elszánt célja a legmodernebb, legkorszerűbb kezelések megteremtése valamennyi beteg számára.
Ezúton is szívből gratulálunk!