Szent László
1048 -1095
Magyarország királya
Az Árpád-kori Magyarország egyik legjelentősebb uralkodója volt, nagy törvénykező királyaink sorában a második. Törvényei alapján az ország érdekeit szem előtt tartó, szigorú uralkodó volt, aki a hosszú belháborúk során megrendült országban megszilárdította a királyi hatalmat és a belső rendet. Apja I. Béla magyar király, anyja Richeza lengyel hercegnő, egy gyermeke született: Piroska, későbbi bizánci császárné. Fiatal korábban testvére, I. Géza oldalán részt vett a Salamon király elleni küzdelmekben. E harcok eredményeként 1074-ben, a mogyoródi csata után, amikor I. Géza megszerezte a magyar trónt, Lászlót herceggé nevezte ki. Testvére váratlan halála után 1077-ben őt választották királlyá. Koronás főként is sikeres hadvezér, szigorú törvényalkotó, okos és türelmes diplomata volt, országát Horvátország, Szlavónia és Bosznia meghódításával gyarapította. Az utókor igazi lovagkirályként emlékezik rá, őrzi legendás tettét, amikor a kerlési csatában megmentett egy magyar leányt a nőrabló kun vitéz kezéből Keresztény hitét tanúsítja a somogyvári bencés apátság, a nagyváradi és a zágrábi püspökség alapítása, 1083-ban uralkodása alatt avatták szentté István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt és két zobori remetét. 1095-ben hadjáratot vezetett a cseh király ellen, ennek során megbetegedett és a cseh-magyar határ közelében érte a halál. Váradon, az általa alapított régi Székesegyházban helyezték örök nyugalomra. 1192-ben avatták szentté.