- Szabad-e a daganatos betegeknek nyomort és szegénységet mutatni? – nyitotta meg a fotókiállítást Einspach Gábor, az Einspach & Czapolai Fine Art galéria tulajdonosa május 22-én délután, a Szent László kórház 1-es épületének nagytermében, aki Eszterházy Péter Hasnyálmirigynapló című művéből idézve vont párhuzamot a betegség és a cigányság között.  – A szegregációban stigma van és stigma van a betegeken is – folytatta a kurátor, aki maga is átesett a rákbetegségen. – A kórházi folyosókon járva szolidáris lettem a betegekkel. A kiállítás célja is az, hogy a szolidaritás útján minél többen elfogadjuk a betegeket és befogadjuk a romákat.

A fotósorozatot Horváth M. Judit és Stalter György a hazai dokumentarista fotográfia kiemelkedő alakjai készítették. Horváth M. Judit egy Örkény idézettel invitálta a hallgatóságot: „A legtöbb, amit az egyik ember a másiknak adhat, az a szolidaritás.” A fotográfus arra kérte a közönséget, ne rettenjenek el a fotók láttán. - Rengeteg mély érzelmet rejtenek a fekete-fehér képek.  

Az alkotópáros képei évtizedek óta dokumentálják azokat az életeket, amelyek többnyire láthatatlanok maradnak a többségi társadalom számára. A kiállítás a perifériára szorult közösségek arcképcsarnoka – A kitörés, a remény és a boldogság, mint emberi vágyak jelennek meg a képeken – hangsúlyozta Einspach Gábor.

Horváth M. Judit elmondta; a ’90-es években járták férjével a cigánytelepeket, ahol a kiállítás képei készültek. A fotográfus 2011-ben került kórházunk onkológiájára, amikor vastagbélrákkal diagnosztizálták. A gondos kórházi ellátáson túl, az onkopszichológia nyújtotta számomra a legnagyobb segítséget – mesélte a művész, aki a Tűzmadár Alapítványon keresztül ismerte meg Rohánszky Magda egykori onkopszcihológust és Einspach Gábort is.

A kiállítás négy hónapig lesz látható.