Vendégeinket Dr. Szilágyi Örs főigazgató, Dr. Kállay Krisztián orvosigazgató és Dr. Lakatos Botond orvosigazgató-helyettes fogadta.

A kötetlen, ismerkedő beszélgetés során hamar kirajzolódtak a közös célok és kapcsolódási pontok. Szó esett a népegészségügy előtt álló feladatokról, a kórházak gyakorlati megvalósításban betöltött fontos szerepéről, valamint a jó gyakorlatok megosztásának jelentőségéről.

Intézményünk országos feladatellátása is terítékre került. Természetesen örömmel ajánlottuk fel szakmai tudásunkat és tapasztalatainkat a jövőbeni közös munkához, hiszen hisszük, hogy az előrelépés egyik kulcsa az együttműködés.

A beszélgetést követően vendégeink Dr. Lakatos Botond kíséretében az Infekciókontroll Osztályra is ellátogattak, és kórházunk további részlegeinek munkájába is bepillantást nyertek.

Örülünk, hogy egy kicsit szomszédolhattunk! Köszönjük a látogatást!