2023-ban kiemelkedő emberi és szakmai helytállásáért intézményünk Szarka Tibor vezető ápolót felterjesztette, akit a MESZK is érdemesnek talált az elismerésre és 2023. május 12-én, az Ápolók Nemzetközi Napján tartott ünnepségen „Hivatásunkért” díjban részesült.
Szarka Tibor több, mint negyed évszázada erősíti intézményünk szakmai közösségét. Segédápolóként kezdte pályafutását, szakmai ismereteit munka mellett folyamatosan bővítve szerezte meg ápolói szakképesítését. 2016. óta a több önálló egység összevonásával létrejött, több, mint 100 ágyas Infektológiai Osztály vezető ápolója. Szervező és problémamegoldó képességének köszönhetően az osztályok összevonását követően stabil és megerősödött szakdolgozói team jött létre.
Szakmai tevékenységét a kezdetektől nagy hozzáértéssel végzi, melyet az igényesség, a betegek iránti elkötelezettség és rátermettség jellemez. Derűs, kiegyensúlyozott egyénisége és kimagasló empátiás készsége könnyebbé teszi a betegek kórházi tartózkodásának óráit. Nem csak a betegek, de kollégái bizalmát is maximálisan élvezi.
A 2020. év mindnyájunk számára új kihívást hozott, amelyben intézményünk kezdettől fogva központi szerepet lát el. A koronavírus járvány az elsők között tette próbára Tibor szakmai és vezetői rátermettségét, lojalitását. Az országban elsőként kellett megszerveznie a karanténba kerülő betegek, majd a pozitív betegek ellátását, biztosítva az ellátásba bevont egységek kialakítását, felszerelését és a szükséges humánerőforrást. A koronavírus elleni küzdelemben 10 egység munkáját szervezte és irányította.
Tiborra a legváratlanabb helyzetekben is lehet számítani, akár a közvetlen betegellátásban is. Ápolói és vezetői feladatainak maradéktalan elvégzése mellett hosszú évek óta irányítja a gyakorlatra érkező ápoló hallgatók osztályos gyakorlati képzését, vizsgára való felkészítését. Oktatási tevékenységét is a tőle megszokott lelkiismeretességgel, odaadással látja el. Kiemelt figyelmet fordít a tanulók magas szintű felkészítése mellett az ápolói hivatás megkedveltetésére, szeretetére, a hallgatók pályán tartására.
Hivatásbeli elkötelezettsége, megbízhatósága, szakmai tudása és gyakorlati tapasztalata a magas szintű betegellátás záloga.