Milyen céllal csatlakozott a DPC onkorehabilitációs csapatához?

Számomra már az egyetemi évek alatt biztossá vált, hogy kórházi gyógyszerészként szeretnék elhelyezkedni, ezért nagyon örültem a lehetőségnek. Az időm nagy részét továbbra is a gyógyszertárban töltöttem, de igyekeztem minél többet az osztályos orvosok, és nővérek segítségére lenni. Idén tavasszal hallottam először, hogy Bodoky Professzor Úr egy rehabilitációs részleg megnyitását tervezi. Mikor részletesen elmondta, hogy pszichológusok, gyógytornász és dietetikusok közös munkája és együttműködése révén egy onkológiai rehabilitációs részleg fog indulni, úgy éreztem, ebben én is szívesen részt vennék. Azt gondoltam, gyógyszerészként magam is segítségükre lehetek abban, hogy a daganatos betegeknek segítsek, bármilyen felmerülő kérdés esetén a terápiával, és kezelésükkel kapcsolatban. Ez rendkívül jó lehetőség minden hozzánk kerülő onkológiai betegnek. A Professzor Úrral egyeztettem, elmondtam neki, hogy én is szívesen tagja lennék a csapatnak, így a beleegyezésével beleástam magam, hogy milyen formában vegyek részt a részleg mindennapjaiban.  

Miben és hogyan segít egy gyógyszerész a daganatos betegeknek?

A kezdeti egyeztetések során hamar kiderült, hogy nekem nincs lehetőségem személyes konzultációra a betegekkel, ezért más lehetőség után néztem. Ekkor jutott eszembe, hogy előadásokat tartsak kis létszámú csoportoknak, hiszen ezen alkalmak során, módom lesz egy-egy témát alaposan bemutatni az érdeklődőknek. Indulásként három olyan témát választottam, ami megítélésem szerint kiemelt fontosságú minden daganatos betegséggel küzdő embernek, legyen bármilyen szakaszában a betegségének. Így készült el - A Fájdalom és fájdalomcsillapítás fontossága, és az Alternatív és kiegészítő terápiák és természetes gyógymódok a daganatos betegségek vonatkozásában, - című előadásom. A harmadik témából most készül az előadás, a kemoterápiás kezelések mellékhatása és azok kezelése lesz részletesen bemutatva. Minden héten 2 előadás tartok, amire előzetes egyeztetés után bárkinek lehetősége van jelentkezni, akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, a heti rendszerességű bemutatkozó program alkalmával. Az előadások után mindenkinek lehetősége nyílik kérdezni, szerencsére minden alkalommal bőven akad kérdése mindenkinek.  Ez azért is szerencsés, mert ilyenkor egy közös beszélgetés indul el, és gyakran a betegek egymást is hasznos tanácsokkal látják el. A jövőben szeretném több témával is bővíteni az előadások listáját.

Milyen tévhitekkel találkozott eddig?

Jelenleg a két témából, amiket tartok, egyértelműen az alternatív terápiák és gyógymódok előadás tartogat mindig meglepetéseket. Tapasztalatom szerint a fájdalomcsillapítás téma területén szerencsére kevesebb tévhit kering. Ebben az előadásban, amit mindig ki szoktam hangsúlyozni, hogy a felírt vagy javasolt fájdalomcsillapító készítményeket nem a daganatos betegség stádiuma határozza meg, hanem a fájdalom erőssége és típusa. Az alternatív terápiák és gyógymódok témára sokszor gondolok úgy, hogy laikus szemmel az egész egy nagy kérdőjelnek tűnhet. Szakmai szemmel is nagyon nehéz eligazodni a hétről-hétre felbukkanó, daganatos betegséget gyógyító csodaszerek és a valóban hatásos gyógymódok között.  Igyekszem úgy rendszerezni a készítményeket és gyógymódokat, hogy egyértelműen kiderüljön mi az, amivel nyugodtan kiegészíthető a hagyományos orvosi terápia és mi az, ami közvetlenül, vagy közvetve is veszélyes lehet a gyógyulni vágyóknak. Sajnos számos olyan példa is előkerül, ami valótlanul gyógyulást ígér és még az áruk is meglehetősen borsos. Ezek esetén maga az a tévhit, hogy bizonyos alternatív kezelések és készítmények hatásossága klinikai vizsgálatok hiányában abszolút nem bizonyított, mégis javulást és a daganat leküzdését ígéri.

Hogyan léphetnek kapcsoltba Önnel a daganatos betegek?

Az előadások után személyesen, illetve a részlegnek van e-mail címe, ahova elküldhetik kérdéseiket, ezeket az e-maileket nekem továbbítják és igyekszem minél hamarabb válaszolni rájuk. Volt arra is példa, hogy kolleganők kértek, hogy egy-egy páciensnek lenne pár kérdése, keressem fel őket az osztályon. Bízom benne, hogy a jövőben egyre több emberhez sikerül eljuttatnom ezeket a fontos tudnivalókat.