Milyen tapasztalatokkal érkezett a kórházunkba?

Legutóbb a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Onkoradiológiai Osztályán dolgoztam, ahol az onkológiai gondozó keretein belül lehetőségem nyílt szorosan együttműködni gyógytornásszal és dietetikussal. Ez az együttműködés megerősített abban, hogy a rehabilitációs szemléletnek kiemelt szerepe van az onkológiai ellátásban – már itt is igyekeztem ezt a megközelítést beépíteni a mindennapi munkámba. Az elmúlt másfél évben pedig otthon voltam GYED-en a kislányommal.

Milyen céllal választotta a DPC-t?

Az onkológiai betegek rehabilitációja már évek óta különösen közel áll hozzám szakmailag. Korábban egy magánklinikán lehetőségem nyílt egy onkorehabilitációs csapat létrehozásában részt venni, ahol pszichológussal, dietetikussal, gyógytornásszal és onkológus kollégával dolgoztunk együtt. Itt megtapasztalhattam, milyen értékes az interdiszciplináris együttműködés: mennyit tanulhatunk egymástól szakemberként, és hogy a betegek számára mennyivel átfogóbb, hatékonyabb ellátást tudunk biztosítani, ha közösen tekintünk az eseteikre.

Hiszek abban, hogy ennek a fajta komplex, rehabilitációs szemléletnek az állami egészségügy keretei között is helye van– megfelelő szervezettséggel és szakmai összefogással.

Amikor hallottam, hogy Bodoky Professzor Úr vezetésével egy Onkológiai Rehabilitációs Részleg kialakítása kezdődött a Dél-pesti Centrumkórházban, azt éreztem, hogy ez egy különleges és hiánypótló kezdeményezés, amelyhez szeretnék csatlakozni. Így nagy lelkesedéssel jelentkeztem, hogy részese lehessek ennek az építkezésnek.

Az onkorehabilitáció a magyar egészségügy számára egy új, nyugati típusú kezelési forma. Mit jelent az onkorehabilitáció? 

Az onkorehabilitáció a daganatos betegségben érintettek testi-lelki felépülését célzó, komplex, több szakterületet integráló szemléletű ellátási forma. A daganatellenes kezelések – mint a kemoterápia, sugárkezelés vagy műtét – befejezése után, vagy akár azokkal párhuzamosan is fontos figyelmet fordítani a funkciók helyreállítására, a lelki támogatásra, a fáradtság, szorongás vagy fájdalom kezelésére, valamint a társadalmi reintegráció elősegítésére. Az onkorehabilitáció ezt a teljes spektrumot fogja át: fizikai, pszichológiai, szociális és életmódbeli támogatást nyújt a betegek számára.

A prehabilitáció olyan megelőző szemléletű ellátási forma, amelynek célja, hogy a daganatellenes kezelések – például műtét, kemoterápia vagy sugárkezelés – megkezdése előtt megerősítse a betegek fizikai és pszichés állapotát. A felkészítés során – az egyéni szükségletektől függően – mozgásterápia, táplálkozási tanácsadás, pszichológiai támogatás és életmódbeli útmutatás is szerepet kaphat.

A prehabilitáció hozzájárulhat ahhoz, hogy a betegek jobb általános állapotban vágjanak bele a kezelésekbe, azok hatékonyabban és kevesebb szövődménnyel zajlanak, illetve gyorsabb legyen a felépülés a beavatkozásokat követően.

A Dél-pesti Centrumkórház Onkológiai Rehabilitációs részlegének célja, hogy a daganatos betegeket a gyógyulásuk különböző szakaszaiban minél szervezettebben, komplex módon tudjuk támogatni – egy helyen, összehangoltan, több szakterület együttműködésével.

Fontos számunkra, hogy a hozzánk fordulók a lehető legtöbbféle pre- és rehabilitációs ellátást – például gyógytornát, dietetikai tanácsadást, pszichológiai támogatást, mozgás- és művészetterápiás programokat – egységes szemléletben, könnyen hozzáférhetően, rendszerszinten kapják meg.

Az ország több pontján is elérhetők az onkológiai rehabilitáció egyes elemei, gyakran különálló szolgáltatásként.

A Semmelweis Egyetemen és a nagyobb vidéki centrumokban – így Debrecenben, Pécsen, Szegeden és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházban – is találhatók multidiszciplináris szemléletű ellátási formák, amelyek a betegek különböző szükségleteire igyekeznek választ adni.

Mi arra törekszünk, hogy ezeket a lehetőségeket a betegek számára integrált módon, egy közös szakmai keretben tudjuk biztosítani, ezzel is segítve testi-lelki felépülésüket.

Nemzetközi szinten az onkorehabilitáció jóval elterjedtebb. Németországban, Hollandiában, a skandináv országokban, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában már hosszú évek óta része az onkológiai ellátásnak. Sok helyen már a diagnózis felállításától kezdve tervezetten beépítik a betegútba a rehabilitációs elemeket – fizikai aktivitás, pszichológiai támogatás, szociális tanácsadás, diéta, életmódtanácsadás –, hiszen ezek bizonyítottan javítják az életminőséget, csökkentik a szövődményeket és növelhetik a túlélési esélyeket is. Az onkorehabilitáció tehát nemcsak egy új szolgáltatási forma, hanem egy új szemlélet is a betegellátásban – ahol nemcsak a betegséget, hanem az embert látjuk a háttérben, és abban segítünk, hogy újra aktív, teljes életet élhessen.

Mi az Ön szerepe a DPC onkorehbilitációjában?

Az én feladatom a rehabilitációs részleg szakmai működésének megszervezése, valamint az onkológiai háttér biztosítása. Ez magában foglalja annak felmérését, hogy egy adott beteg számára mely rehabilitációs ellátások javasoltak, illetve mire kell különösen odafigyelnünk az adott daganattípus és az alkalmazott kezelések tükrében. Fontosnak tartom, hogy a különböző terápiás lehetőségek – legyen szó gyógytornáról, dietetikáról, pszichológiai támogatásról vagy egyéb kiegészítő terápiákról – biztonságosan és a beteg állapotához igazítva történjenek. Célom, hogy a teammunka során minden beteg személyre szabott, átgondolt és összehangolt támogatást kapjon a gyógyulása útján.

Mennyire népszerű?

Hetente egy alkalommal egyórás tájékoztató programot tartunk az újonnan érkező betegek számára, ahol bemutatkozunk, és ismertetjük a részlegünkön elérhető rehabilitációs lehetőségeket. Ezeken az alkalmakon eddig jellemzően körülbelül 30 fő vett részt hetente. A gyógytorna – egyéni és csoportos formában –, a dietetikai tanácsadás és a pszichológiai támogatás különösen népszerűek, örömmel tapasztaljuk, hogy sok beteg aktívan él ezekkel a lehetőségekkel.

Minden beteg számára elérhető vagy van várólista?

Jelenleg minden ellátásunkra van jelentkezési lehetőség, ahol hosszabb várakozási idő van (pl dietetikai egyéni konzultációknál augusztusra tudunk időpontot adni) ott igyekszünk bővíteni a kapacitásunkat.

Milyen tervek vannak még a jövőre nézve?

Célunk, hogy a hozzánk érkező betegek számára minél sokszínűbb és személyre szabottabb rehabilitációs lehetőségeket kínáljunk. Jelenleg elérhetők egyéni dietetikai konzultáció, egyéni és csoportos gyógytornák, egyéni és csoportos pszichológiai foglalkozások, gyógyszerészünk kiscsoportos előadásokat tart különféle, onkológiai betegek számára érdekes télmákban. Heti rendszerességgel elérhetők jógaórák, emellett tervezzük a művészetterápia bevezetését, és a közeljövőben szeretnénk zeneterápiás alkalmakat is szervezni.

A Sebészeti Osztály vezető ápolója, Makó Réka sztómaterápiás csoportot fog tartani részlegünkön, ami szintén fontos és hiánypótló támogatást jelent sok érintett számára.

A Kórház szociális munkatársával szoros együttműködésben dolgozunk, így a betegek számára a szociális ügyintézéssel kapcsolatos kérdésekben is biztosított a támogatás. Elkezdődött az együttműködésünk a Salva Vita Alapítvánnyal is, akik igény szerint segítenek a Budapesten és agglomerációjában élő betegeknek a munkaerőpiacra való visszatérésben, illetve a foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekben.

Terveink között szerepelnek tematikus napok is, amelyeken előadásokkal, interaktív beszélgetésekkel, gyakorlati tudást is adó programokkal szeretnénk támogatni a hozzánk fordulókat. Szeptembertől egy olvasókör is indul, amely a közösségi élmény mellett a lelki egészséget is segíti.

Kiemelten fontosnak tartjuk a vidéken élő betegek elérését is – számukra online formában elérhető edukációs anyagokat, dietetikai és mozgásterápiás videókat tervezünk készíteni.

Ősszel indulnak zárt pszichológiai csoportjaink is, többek között autogén tréning, veszteségfeldolgozó csoport, valamint KLOÉ-csoport formájában, hogy mentálisan is hathatós támogatást tudjunk nyújtani a gyógyulásban.