A kertben eltöltött idő lelassít, a zöld környezet megnyugtat, a kerti munka közösséget épít. A témával kapcsolatban dr. Lampérth Melittával, kórházunk pszichiáterével beszélgettünk.

A jelenben lenni

Popper Péter évekkel korábban arra hívta fel a figyelmet, ha ördög akarna lenni, gyorsítana a világot, az élményeket, az információkat, a történéseket és az érzelmi hatásokat, mígnem ez a gyorsulás meghaladja az ember érzelmi teherbírását és pszichés zavarokhoz, vagy testi tünetekhez vezet. - Egyre többen és többet szorongunk, folyamatos az a bennünk lévő érzés „mi lett volna ha”, illetve a „hová kell még ma elmennem, mit kell ma még megcsinálnom” aggódás – mondja dr. Lampérth Melitta, intézményünk pszichiátere. A szakember szerint a kerti munka megtaníthat minket a jelenben lenni, de arra is, hogy amit mi nevelünk, azért felelősséggel tartozunk, és a fejlődéshez időre van szükség. – A zöld környezet, a természet formai diverzitása, a virágzó időszakban a statikus része ennek az építő folyamatnak, a dinamikus része pedig maga a mozgás, a jó levegőn eltöltött idő, ami lehet egyben aktív meditáció is.

A lelki hollét és a fizikai komfort

– A kertészkedéssel töltött idő úgy kapcsol be minket, mint ahogy mi minden reggel a számítógépet. – magyarázza a pszichiáter. - Az érintés az egyik legősibb funkció. Azzal, hogy kézzel megfogom, óvatosan behelyezem a gödörbe, megöntözőm, földlabdát formálok, amivel betakarom a gyökérzetet, tudattalanul mély érzetek kapcsolódnak be önmagammal és a természettel. Mindez egy terápiának is felfogható – mondja dr. Lampérth Melitta, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy a felgyorsult világban nem tudjuk megélni a lelki hollétünket, a fizikai komfortunkat, mert folyamatosan adrenalin árasztja el az agyunkat, adrenalinfüggő társadalommá váltunk. – Mit mondott az apánk, az anyánk, a tanárunk, a főnökünk szituációkon rágódunk, vagy épp rohanunk bele a napba; mit kell még elintéznünk, milyen feladatokat kell még teljesítenünk. A múlton rágódunk és a jövő miatt aggódunk – fogalmaz a szakember, aki úgy véli a növénygondozással a kapcsolódást tanulhatjuk meg. –  Én adom az időmet, és te viszonzod azt, szemet gyönyörködtetsz, hűst adsz, madarakat ringatsz.

A kertészkedés, mint közösségépítés

Freund Tamás neurobiológus kutatása szerint hozzávetőlegesen 1200 lélekszámú közösségekben kellene élnünk ahhoz, hogy komfortosan érezzük magunkat. Ezekben a kisebb közösségekben tudunk bizalommal, minőségi szinten kapcsolódni a másikhoz úgy, hogy nem vész el a figyelmünk. A tartalmas együttlétek automatikusan lelassítanak minket – időt szánunk a másikra, mert értékeljük a személyét. - A kertészkedés olyan közösségszervező hatással bír, amelyben ember emberekhez, illetve ember növényekhez kapcsolódik – mondja dr. Lampérth Melitta. - Amikor a természettudatosságot spektrumban nézzük a szobám egy virágának gondozásától eljuthatok a nagy kertépítésekig, ahol nagyobb közösségben veszek részt egy csapatmunkában – emlékeztett kórházunk pszichiátere, aki arra is felhívja a figyelmet, kik számára nyújthat speciális segítséget a kertészkedés. – Azoknak, akik nehezebben kommunikálnak, jó terep lehet egy kertközösség, ahol megbátorodnak a társaik bíztató-segítő magatartása által és idővel aktívabbá válnak, természetesen, önmaguk korábbi arculatához képest. A növényekkel való foglalatosság során - direkt tanácsok helyett – elsődlegesen fontosnak tartja a példamutatás erejét.

- Nincs korosztályhoz kötve a kertépítés, így gyermekterápiának is ideális teret adhat a remény szemmel való megjelenítéséhez; a kisbeteg láthatja, hogy kitartó gondoskodással csodaszép levelek nőhetnek a sérült ágak hegyén – tanácsolja a szakember.