Az országban elsőként dolgozott ki eljárást a vér inzulinszerű aktivitásának meghatározására. Később az egyetem III.sz. Belgyógyászati klinikájára került, Gerő Sándor professzor munkatársa lett. Fiatalon bekapcsolódott a klinikai és experimentális kutatómunkába, érdeklődése mindinkább a szénhidrát anyagcsere vizsgálata felé fordult. Frankfurt-am-Main-ban, majd Belfastban dolgozott, mint ösztöndíjas kutató. Kandidátusi értekezését, az inzulinantagonista tényezők vizsgálatáról 1972-ben védte meg. A budapesti István Kórház II. Belgyógyászati Osztályára 1977-ben kapott osztályvezető főorvosi kinevezést. Akadémiai doktori értekezését a diabetes krónikus szövődményei, elsősorban a nephropathia diabetica patogenezise és kezelése tárgyköréből írta és védte meg 1986-ban. Ugyanebben az évben egyetemi tanári címet kapott. Egész életében elkötelezetten harcolt a hazai diabetológia fejlődéséért és nemzetközi elismertségéért. Aktívan dolgozott Magyar Imre professzor mellett a Magyar Diabetes Társaság megalapítása érdekében, számos hazai és nemzetközi kongresszus résztvevője, előadója volt, sok cikket és közleményt írt. Tudományos előadóként bejárta a világot. Felismerve a diabeteses vesebetegek különösen hátrányos helyzetét, osztálya diabetológiai profilja mellett nefrológiai profilt alakított ki. Erős akaratára, fáradhatatlan lelkesedésére jellemző, hogy az osztályán létrehozott peritonealis dializáló részleg megszervezése mellett, 65 évesen még nefrológiai szakvizsgát tett. Hetvenedik születésnapja alkalmával, a Semmelweis Egyetemen rendezett tudományos ülésen vehette át a Batthyány-Strauttmann László- díjat, melyet nagy meglepetéssel és örömmel fogadott. Utolsó írásában ezt a gondolatot hagyta ránk: “Gyógyítani csak úgy szabad, ha az embernek biztos szaktudása és hozzá kellő alázata van. Ars longa, vita brevis… (Hippocrates)”. Nyugodjék békében.