Személyében egy hazánkban és Európa-szerte évtizedek óta elismert és tisztelt infektológus távozott el közülünk. A HIV-fertőzöttek ellátásával és a behurcolt trópusi betegségek kezelésével kapcsolatos munkájával követendő példát hagyott az utókorra.
Sopronban született 1944. április 16.-án. Általános és középiskolai tanulmányait Sopronban végezte, a Széchenyi Gimnáziumban érettségizett 1962-ben. Még ugyanabban az felvették a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános és 1968-ban avatták orvosdoktorrá. 1968 és 1980 között a Budapesti Orvostovábbképző Intézet (OTKI) I. számú Belgyógyászati Tanszéken tanársegédként dolgozott, elsősorban hematológiai, véralvadási zavarokban szenvedő betegekkel foglalkozott. 1980-tól 1991-ig az OTKI Fertőző és Trópusi betegségek Tanszékének egyetemi adjunktusa.
1991-től csaknem negyed évszázadig, végleges nyugdíjba vonulásáig a Szent László Kórház (később Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet, majd Dél-pesti Centrumkórház, Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet) Immunológiai, majd V. számú Fertőző Osztályának osztályvezető főorvosa. 1973-ban belgyógyászatból szakvizsgázott, 1981-ben trópusi betegségek, 1988-ban pedig fertőző betegségek témakörében tett le szakvizsgát. 1992 és 1996 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézetben AIDS megelőzési programok szervezésével és kivitelezésével foglalkozik, egészségnevelési, oktatásszervezési munkájával, médiakampányokkal jelentősen hozzájárult a HIV-fertőzött személyek hazai elfogadásához, a diszkrimináció és stigmatizáció csökkentéséhez a laikusok és az egészségügyi szakszemélyzet között egyaránt. Külföldi tanulmányútjai: 1975 – 1976 Scottish Regional Transfusion Centre, Edinburgh, (UK ösztöndíj); 1986 St. Mary’s Hospital, London tanulmányút; 1991 Kalifornia Egyetem, San Francisco; 1995 New York Állam Egyetem, Brooklyn, New York. Több, mint 50 I-IV fázisú nemzetközi klinika gyógyszervizsgálatot vezetett, ezzel lehetővé tette, hogy a magyarországi HIV/AIDS betegek, Kelet-Európában elsőként juthattak hozzá az igazán hatékony HIV ellenes készítményekhez már 1994-ben.
Tagja volt a Nemzeti AIDS Bizottságnak, az Infektológiai Szakmai Kollégiumnak, a „Gyógyszereink” szakfolyóirat szerkesztő bizottságának, nemzetközi szinten pedig a Nemzetközi AIDS Társaságnak (IAS) és az Európai AIDS Klinikai Társaságnak (EACS).
Több évtizedes, kimagasló egészségügyi szakmai munkássága elismeréseként Batthyány–Strattmann László díjat kapott.
Munkájával, elhivatottságával örökre beírta magát kórházunk történelmében, emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük.